Ipari emlékek a föld mélyén

Hétvégén a Kőbányai Pincerendszerben jártunk. Ez a több mint 180 ezer négyzetméter területű, 32 kilométer hosszú, föld alatti alagút valamikor kőbánya volt, majd a Dreher Sörgyárak ászokolója, érlelője kapott helyet itt. Ma nem hagyományos városnéző túrák célpontja, barlangi búvárok mindennapi munkahelye, néha bicikliversenyek, filmforgatások és alternatív színházi előadások színhelye. A kőbányai pincerendszer az 1241-től 1896-ig itt [...]

Autógumi asztal egy New York-i loftban

Dean di Simone, a New York-i dizájner olyan férfi, aki tele van ötletekkel.  Tulajdonosa egy dizájn ügynökségnek, de kreativitását a lakása is tükrözi. A SoHo-ban található loft lakásban sok a modern és a vintage tárgy is. Közös bennük, hogy tulajdonosuk személyiségét tükrözik. Dean rajong a nagy dizájner lámpákért, a loftban többek között Tom Dixon indusztriális világítótestei [...]

Minden komolyságot nélkülöző tengerparti ház

Ausztrália egy eldugott tengerpartján áll Donna és Chris Allen 50-es években épült háza. Kezdetben az volt a tervük, hogy a régi ház helyére egy energiatakarékos ökootthont építenek fel, de a gazdasági megfontolások erősebbnek bizonyultak. A költségkímélő felújítás után egy játékos és megnyugtató tengerparti stílusú otthont hoztak létre indusztriális és vintage kiegészítőkkel. Mikor beköltöztek, tele volt a ház [...]

Családi ház egy istállóból

Ez a Winchester melletti istállóból lett lakóház eredetileg egy ünnepelt versenyló, Lovely Cottage otthona volt. A gyönyörű istállót már a pusztulás fenyegette, mikor a szakemberek megmentették. Eredeti stílusát megőrizve elegáns és nagyon is mai, három hálószobás családi házzá varázsolták. Az AR Design Studio látta meg benne a lehetőséget. A felújítás során az volt az elképzelésük, hogy megőrzik [...]

artKRAFT berendezés egy pop-up boltban

A pop-up üzleteknek Amerikában és Angliában évek óta tart a szezonja. Az egyébként üresen álló üzlethelyiségeket néhány napra, esetleg hétre elfoglaló butikok népszerűsége nem véletlen, hiszen ez tökéletesen passzol interaktív korunk túlpörgött társadalmához. Általában ezeket a boltokat az interneten hirdetik, ami villámgyorsan elterjed a felhasználók között. És a mai közösségi médiában élő fiatal, vásárló korosztálynak még vonzóbb [...]

Szeszfőzdéből lakásműhely

Egy korábbi szeszfőzdében alakította ki lakásmunkahelyét a bútor-, világítástervezéssel, építészettel foglalkozó gray pants. A stúdió három fiatal tagja a Seattle közelében megvásárolt ingatlan felújításakor a rugalmasságot tartotta fő szempontnak. A tér nappal nyitott és inspiráló, éjszaka zárt, bensőséges. A funkcióváltást az elforgatható válaszfal teszi lehetővé. A különböző terek irodáként, alkotóműhelyként, reprezentációs térként és hálófülkeként funkcionálnak. A stúdióba egy lépcsősoron [...]

Kovácsüzemben jártunk

Még az 1930-as években telepített óriási gépekkel, kalapácsokkal, kemencékkel működik Budapest szívében az üzem. De nem kell itt elavult technológiára gondolni ám, világszerte olajcégeknek, atomerőműveknek készítenek speciális termékeket. Mi is bejutottunk, és Pietro Gallo lőtt pár képet. Nagyon magával ragadó, ahogy az éjjel-nappal működő hatalmas kalapácsok kopácsolnak, vagy az izzó vasat megdolgozzák ebben az autentikus környezetben.

Vintage lakás Philadelphiában

Egy 1915-ben épült amerikai sorházban rendezte be stílusos otthonát egy fiatal pár. Amit a lakásból menteni lehetett, azt megőrizték. Hajópadló, nyílászárók, a felújítás során keletkezett faanyagot is falburkolatként hasznosították. A fiatal pár imádja a bolhapiacokat, online aukciós oldalakat bújnak újabb és újabb kincsekért, és az örökölt bútorokat is beillesztették az enteriőrökbe. Az előszobában egy régi térkép fogadja a [...]

Steam punk és indusztriál

Nagy Zselyke és Varsányi Erzsébet, a Krea elsős enteriőrtervező hallgatói a vizsgamunkájukban egy steam punk és industrial hangulat megteremtését akarták elérni az artKRAFT bútorok segítségével is. Ehhez főleg fémtárgyakat és bútorokat válogattak tőlünk, valamint Szalay Dávid kortárs képzőművész szobrait használták az alagsorban fotózott enteriőrben. Fotós: Széplaki Szilvia

Szellemgyár

Ismét egy elhagyott gyárkomplexusba jutottunk el, és lőttünk pár fotót nektek (fotó Pietro Gallo). Hatalmas kitört ablakú gyárcsarnokok, rozsdaette ajtók, összegraffitizett falak…

Malom loft

Ezúttal egy amerikai malomépületben kialakított loftlakást mutatunk be. A tulajdonos egy kisgyermekes család, ahol az apuka asztalos, így előnnyel indult a különleges berendezés elkészítésében. A hatalmas lakásban megőrizték az eredeti hajópadlót, az osztott ablakokat jelzésszerű függönyökkel, és jónéhány helyen leverték tégláig a vakolatot. Megmaradtak az eredeti faajtók is üveg felülvilágítókkal. A közösségi teret nem szabdalták fel falakkal, alacsonyabb [...]

Krea stylistok – artKRAFT kiegészítők

Gergely Laura és Szabó Beáta, a Krea stylist hallgatói egy workshop keretében indusztriális stílust terveztek többek közt artKRAFT kiegészítőkkel. Inspirációul a fotózás helyszínén lévő falfelület szolgált, amely nyers hatású felületével optimális háttérként funkcionált. Az ipari jellegből adódó hidegséget – amely kellően hangsúlyozott régi, felújított tárgyak alkalmazásával – megfelelően ellensúlyozza a meleg tónusú és felületű anyagok használata, [...]

Papírgyári loftlakás

A hatalmas belmagasságú loftlakást egy hajdani papírgyárban alakította ki egy fiatal pár. Nincsenek ablakok, a fény a felülvilágítón keresztül árad be, mégsem sötét. Az ipari elemeket az 1960-70-es évek dizájn-darabjaival (pl. a Castiglionitól származó Arco állólámpa) és rusztikus elmekkel kombinálták. Ötletes megoldás a kerékpárok függőleges tárolása az előszobában. A semleges kanapéra színes párnákat vásároltak, melyek harmonizálnak a felettük [...]

Színes lakás artkraft bútorokkal

Petró Helga lakberendező ötletes beépítésekkel, színes falakkal szabta át ezt a budapesti lakást. A színes falak mellé bátran párosította az artKRAFT bútorokat, kiegészítőket. Az előszobabán végigfutó, magasfényű, beépített szekrényt kék beugrók törik meg, hol egy leülő részként, hol egy pakolós részként funkcionálnak. A keskeny helyre tökéletes az artKRAFT bádogozott padja és a szocialista repülőtársaságok kék utazótáskája. A beugróba csináltatott [...]

Rozsdaövezet – Ganz Vagongyár

Sok érdekes helyen megfordulunk kincsvadászat közben. Régi, bontás alatt álló csarnokok, gyönyörű acélvázas tetőszerkezettel, elhagyott irodaépületek, sivár gyárudvarok. Az általunk készített képekkel próbáljuk meg felidézni ezeknek a tereknek a különleges atmoszféráját (fotó: Pietro Gallo) A mostani képek a józsefvárosi, 42 hektáros egykori Ganz Vagongyár területén készültek. Itt gyártották valaha az országban és a világon is számottevően ismert Ganz [...]

Ha szeretnénk egy régi ipari épületet…(10)

Eladó egykori iskola- és óvodaépületek Mostanában többször is belebotlottam eladó régi oktatási intézményekbe. Egyik olvasónk is felhívta a figyelmet egy gyöngyszemre, idézem: “érdeklődéssel szemlélem a loft-lakások kialakításának módszereit.Úgy látom azonban hogy a világon egyre inkább a kész lakások eladása dominál,egyre kevesebb “nyersanyagot” lehet találni. Annak oka ami miatt levelemmel zavarom Önöket az az, hogy felhívjam a figyelmüket egy [...]

Fiúk a gyárban – fotózás

Egy téli napon Zsólyomi Nobert fotózta nálunk “Seven” című divatanyagát. Norbi anyagának középpontjában a kötött anyagok és a barna árnyalatai állnak. Az indusztriális környezet remekül passzolt a kívánt hangulathoz és a fotókon szereplő holmikhoz. Hol a műhelypadokra ültek fel a modellek, hol a moziszéket vették használatba, hol pedig a telep régi gyárkéménye előtt kattant el a fényképezőgép. A [...]

72 m2-es loft

Ezúttal egy 72 m2-es LA-i loftot mutatunk be.  A tulajdonos lakberendező, aki csak átmenetileg, 6 hónapig használta a lakást. Nagyszerű a térrendezés, a betonfalnál a beugróba a hálószoba bújik meg, a konyha pedig az előszobai fal takarásában található. Markáns, nyers enteriőr. A padlón csiszolt beton, az előszobai polc és a nappali polcrendszere vascsőből egyedileg készült. A nappali [...]

Bár ipari stílusban

Atelier Mecanic. Egy bukaresti bár, melyet visszaalakítottak eredeti stílusába, mert korábban ezen a helyen egy műhely üzemelt. Kis szervizek működnek a környéken, és az átalakítás olyan jól iskerült, hogy munkások kopogtattak be állást keresve. A dizájn Corvin Cristian nevéhez köthető, aki az 1950-70-es évek eredeti ipari bútorait, kiegészítőit felkutatva rendezte be a helyet. A felkutatást igencsak nehezítette, [...]

Loft és műterem

Kelly Reemtsen festőnő 1000 m2-es loftját mutatjuk most be. Belépve lenyűgöző padlótól-plafonig érő ablakok, élénk színek, retró bútorok és mindent átszövő művészet tárul elénk. Kelly 11 éve él itt, mint bérlő. A loft valaha sörgyár volt. Minden művész álma, hiszen van hely az alkotásra és az otthonteremtésre egyaránt. Kedvenc színe a narancssárga, ezt keveri fehér és barna [...]

Ha szeretnénk egy régi ipari épületet…(8)

Ezúttal egy vidéki gyöngyszemet szeretnénk bemutatni. Tolna megyében, Bátaszék belterületén található egy hatalmas régi malom, két magtárral. Maga a malom 1600 (!) m2, a két magtár alapterülete pedig 1050 és 600 m2. Telek is van hozzá, jó nagy, mégpedig 5750 m2. Az épületek kitűnő állapotban vannak, két évvel ezelőtt még működött eredeti funkciójában a malom. Bármilyen célra hasznosítható, illetve [...]

Stylistok és fotósok artKRAFT bútorokkal

A Krea stylist és fotós hallgatói vizsgamunkájukban gyönyörű enteriőröket állítottak össze az artKRAFT bútoraiból, kiegészítőiből. Csek Szandra és Kratancsik Barbara loft hangulatú térben, érdekes fények közt egy meleg tónusú nappali részletet alakítottak ki, a fotókat Gulyás László készítette. Tankó Judit különleges helyszínt választott, egy teherlift belsejében helyezte el a tárgyakat, sok fekete-fehér kis fotó előtt. A képeket [...]

artKRAFT a kastélyban

Horváth Borbála, a Krea enteriőr stylist hallgatója komponálta az alábbi csodálatos képeket. Bori divat- és stílustervezőként a Krea enteriőr-stylist szakára jár jelenleg, és lakberendezőnek is tanul egyszerre. A képek témája a következő volt: Ez a hely, a művészetek, művészek és a múzsák lakhelye volt egykor, a Parnasszus. Elzárkózva éltek a külvilágtól, azonban előbb-utóbb utolérte őket is az anyagias [...]

Üzleti ötletek loft rajongóknak (2)

Újabb üzleti ötlet akár egyetemistáknak, akár jó beszélőkéjű embereknek: loft-túrák szervezése. Budapesten több, 2-3 órás olyan sétákat szerveznek, ahol egy-egy kerület szépségeit mutatják be vagy pl. eldugott bérházak kertjeibe kalauzolják az embereket. Ugyanezt lehetne megvalósítani a Csepel Művek területén, akár a kőbányai Dréher telepen! Nemcsak külföldiek lennének nyitottak rá, hanem a mostani fiatalok, hiszen ki merészkedne el a [...]

Német iroda ipari stílusban

Németországban, a WKK GmbH irodájában járva kellemes meglepetés, majd ámulat ért minket. Az egykori pékségből átalakított egylégterű iroda tele volt csodákkal. Egy 1936-os felújított amerikai lakókocsi foglalta el az egyik oldalt, utólagosan bontott téglával burkolt falak, eredeti vas tartószerkezet. A frissítő/kávézó résznél egykori kábeldob, mint dekoráció, a tulajdonos íróasztala Baliról származó 20 cm vastag, egy anyagból lévő [...]

Loft-galéria felújítása

Egy svéd házaspár régi álma teljesült, hogy egy művészeti galériát hozzanak létre. A 2011 szeptemberében nyíló Linnman Galériában lakberendezési kellékeket, bútorokat is lehet vásárolni, amellett, hogy a svéd és nemzetközi művészeti élet központja kíván lenni. Egy 1901-ben épült régi gyárat sikerült megszerezniük, és elkezdték felújítani. Ennek a renoválásnak a lépéseit követhetjük nyomon a blogjukon.

Bringa a mennyezeten

Egy grafikus és egy rajztanár házaspár loftjában járunk ezúttal. A loftjukban keveredik az 50-60-as évek vintage stílusa a loft eredeti építészeti elemeivel, mint a magas gerendás mennyezet, eredeti fenyő hajópadló, látszó téglafal. Sikerült kültséghatékonyan berendezniük, a legtöbb cuccot használtan vásárolták internetes akciós portálokról vagy pl. az ikeából, a dekorációt pedig művész barátaiktól kapták. Mivel mindketten kerékpárral közlekednek, egyértelmű [...]

Üzleti ötletek loft rajongóknak (1)

Több megkeresés hatására döntöttünk úgy, hogy közzéteszünk pár olyan üzleti ötletet, tippet, amire kis hazánkban vevők lennének az emberek. Úgy tűnik, Magyarországon is végre egyre többen érdeklődnek a loftok, ipari létesítmények, extrém helyek és tárgyak iránt. Ennek egyik legegyértelműbb jele, hogy több e-mailt, telefont kapunk, segítsünk az embereknek, cégeknek eredeti, autentikus loftot találni. Mi az Érdekességek menüpont alatt rendszeresen [...]

Ismét fotózás…

Egy hazai lakberendezési lapban láthatjátok-olvashattok nemsokára az artKRAFT-ról. Ennek keretében járt nálunk F. Tóth Gábor fotós, és készített jópár közeli s távoli felvételt.

Divatfotózás az artKRAFTban

Egy téli napon pezsgett az élet az artKRAFT új bemutatótermében. Csek Szandra stylist útmutatásai alapján jónéhány órát töltött fotózással a stáb egy divatanyag elkészítéséhez. Kéretik Luca, a modell szépsége mellett a hátteret is nézegetni… A stylist és a fotós nagy kedvence a kopott vintage bőrfotel volt a kis Agipos asztalkával. Szintén nagy sikere volt a 8 személyes, hatalmas [...]

Brazil loft

Ez a 140 m2-es loft Sao Pauloban, Brazíliában található. A közel 50 éves eredeti betonfalakhoz, oszlopokhoz tökéletesen illeszkednek a loftok tipikus jegyei: a külső csővezetékek, a mennyezet látszó vasbeton gerendái és a hófehér falak. A kissé rideg enteriőrt az egységesen végigvonuló széles, sötét hajópadló és a fából készült polcrendszerek teszi melegebbé. Az eredetileg 3 szobás ingatlant nyitott terűvé [...]

Néhány művészi kép

Egy divatfotózás kapcsán jött el az artKRAFT-ba Balogh Zoltán fotós. Képeit hazai és nemzetközi magazinok publikálják, 2008-ban az év fotósának választották. Blogján pár érdekes képet, kompozíciót láthattok az artKRAFT-ról.

Loftlakás a nyomda felett

Egy elhagyott raktárból alakított ki 6 hónap alatt a tulajdonos egy családbarát, élhető loftot. Tette mindezt igen szűkös költségvetésből, kb. 6 millió forintból. A szűk budget miatt sok munkát a család maga végzett el, a berendezés pedig találékonyságukat tükrözi. Templomi pad, régi hatalmas parasztasztal, egykori kirakati dekoráció az ablakban… És egy jótanács a tulajdonostól: Meg tudod csinálni! Bármi [...]

Költözik az artKRAFT

Több hónapos felújítás után az artKRAFT egy nagyobb, tágasabb galériába költözik. Az eddig megszokott budai székgyáron belül, de egy tágasabb, kényelmesebb helyre. A végleges enteriőrök kialakítása még hátravan, addig is lehet csemegézni, milyen állapotok voltak korábban, és mit sikerült kihozni. Új szigetelést és burkolatot kapott, falak omlottak le, szép fagerendák és téglafalak bukkantak elő…

Régi tornatermi felszerelések

Régi tornabak a nappali közepén, használt bukfencező szőnyeg a hálószobában fejtámlaként, retró tornász ló, mint bárasztal… Mi ez? A legújabb trend. Akár jó emlékünk van az általános iskolai tornaórákról, akár végigszenvedtük a kötélmászást és bordásfali húzodzkodást, ezek az eszközök mindenkiben felelevenítenk jót-rosszat. A múlt patinás, tornatermi eszközeit merészen helyezzük be mai, nagyterű otthonokba. És aki elég bátor, berak egy [...]

Vizitkártya

Böjtös Kinga (enteriőr-DJ) hazánkban úttörő módon ír-szervez-fotóz alkotó embereket, alternatív élettereket. Rendszeres rovatában a Lakáskultúrában olyan szenvedélyesen alkotó amatőröket és profikat mutat be, akik saját útjukat járják, kissé „máshogy” élnek, akiket ily módon sajátos enteriőrök vesznek körül… Ide került be az artKRAFT is… Blogjában kiszélesedik a tematika, általa komponált enteriőrökről, kiállításokról, érdekes sziporkákról olvashatunk.

Neonszínek és csőregiszter

Egy párizsi enteriőr-stylist kétszintes otthonában összhangba került a színek és a nyers, ipari stílus, szinte tökéletes egységet alkotva. Az előszobába lépve egyből látható, miről is van szó. Neon színű falak, beton padló, acél lépcső, és a gyárakban, üvegházakba használt fűtésrendszer, a csőregiszter, mely az egész lakáson végigfut. A konyhával szemben, a két kopott bőrfotelben üldögélve gyönyörködhet a [...]

Csövekből csillár – csináld magad!

Ha hónapok óta nem találunk dizájnos csillárt… Ha végigböngésztük az összes boltot, weblapot… Ha nem akarunk méregdrága mennyezeti lámpát vásárolni… Ha nem akarunk a szomszédban is ilyen lámpát látni… Akkor nézzük meg Lindsey Adelman lámpa-dizájner weblapját, aki pontos leírásokkal, robbantott ábrákkal vezet végig minket egy egyedi csillár elkészítésén. [...]

Bauhaus kiállítás Pécsen

Augusztus 15-én nyílik Pécsen egy igazán különleges bauhaus kiállítás, “Művészettől az életig – magyarok a Bauhausban”. Több mint 500, eddig soha nem látható műtárgyat állítanak ki a pécsi Janus Pannonius Múzeumban. A reprezentatív tárlaton a stílusirányzat világhírű magyar származású alkotói és mestereik – kiemelten a Pécsről indult Breuer Marcel, Forbáth Alfréd, Molnár Farkas és Weininger Andor – [...]

Madridi álomloft

Hatalmas ablakok, néhol 6 méteres belmagasság, nyitott terek, fehér padló és falak. Mindez egy madridi loftban. Az egyik legszebb loft, amit valaha is láttam…Kitűnően keveredik a modern, a vintage és az indusztriális stílus. A fehér betonpadló, a fehérített parketta és a mindenhol-fehér falak egységes hátteret adnak az egyedi, eklektikus, néhol patinás berendezésnek. Én azonnal költöznék…

Fekete-fehér loftlakás régi iskolaépületben

3 évvel ezelőtt költözött be Asia Gwis grafikus a férjével és kutyáival-macskáival ebbe a 80 éves régi iskolaépületbe, Lengyelországban. A kétszintes lakásban a fekete-fehér dominál. A régi hajópadlót lefestették fehérre, a falakat pedig néhány helyen leverték nyers tégláig vagy régi deszkákkal burkolták. A nappali fehér kanapéja és a konyhabútor is ikeás, de az étkezőszékek sokfélesége, a felső [...]

Érdekes progik – Múzeumok éjszakája

Szemezgettünk a ma esti, Múzeumok éjszakája programjaiból. Kreatív, nem szokványos progik. Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény: Bauhaus-séta Újlipótvárosban Elektrotechnikai Múzeum: “Lehetsz Jedlik, lehetsz Picasso” – Különleges festmények készítése ELTE Egyetemi Könyvtár: A restaurátor-műhely titka Iparművészeti Múzeum: Kreatimm – kortárs iparművészeti vásár Kiscelli Múzeum: Tárlatvezetés a múzeum Tanulmányi Bútorraktárába Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum: Körutazás a Városligetben egy 311-es cabrio veterán Ikarus autóbusszal Néprajzi Múzeum: (M)ilyenek [...]

Gyűjts valamit!

Gyerekkorában mindenki gyűjtött valamit. A lányok szalvétát, szép radírokat, a fiúk rágópapírt, matchboxokat. Feleleveníthetjük ezeket az emlékeket, ha végigböngészünk olyan blogokat, ahol minden nap felrak a tulajdonos egy-egy újabb kártya-, radír vagy régi szerszám kollekciót. De ötleteket is kaphatunk, mit tegyünk ki a falra, ha valami egyedit szeretnénk. Én például készítek egy hatalmas, színes dobókocka képet…

Loft saját-kezűleg

Az angol nyelvben van egy frappáns rövidítés, DIY=Do It Yourself. Tökéletesen illik e mozaikszó a lakásra, merthogy a tulajdonos házaspár sok-sok mindent maga csinált saját kezűleg. Falaztak, tapétáztak, lámpákat készítettek. A loft a kontrasztra épül: sötét-világos, férfias-nőies, régi-új, rusztikus-modern. A berendezést több helyről gyűjtögették össze, barátoktól, ebay-ről, használtcikk boltokból. Az étkezőasztal feletti lámpa saját találmány és kivitelezés. 100 [...]

Kiégett papírgyár

Egy kiégett, méltatlanul magára hagyott papírgyár Budafokon. 1800-as évek végén alapították, és működése alatt a magyar papíripar húzógyára volt. Most csövesek, elvadult növényzet, kihalt ipari vágányok (még több fotó). A Kortárs Építészeti Központ egy nagyszerű kezdeményezést indított Városi Séták címmel. “Funkciójukat vesztett középületek, elhagyott víztornyok, újrahasznosításra váró ipari létesítmények – a KÉK szervezésében ismételten jelentkező Városi Séták a [...]

Székesfehérvári Kortárs Művészeti Fesztivál

Székesfehérváron máj. 21-30. között rendezik meg 11. alkalommal a Kortárs Művészeti Fesztivált. Az igen sokszínű programok közül kiemelnék egy kissé indusztriális jellegű kiállítást, Bubutímár Éva XXI. századi nő című tárlatát, melynek megnyitója máj. 18-án 17 órakor lesz. “Az anyag fehérsége nemes, elegáns, tiszta, mint a női lélek… A vas keménysége olyan, mint a Világ, amelyben életben kell maradnunk… Lelkünket [...]

Kertvárosi loft

Az autentikus loftok többnyire ipari területeken, “rozsdanegyedekben” fekszenek. Mit tegyen, ha valaki kervárosban, fák között szeretne egy loftba élni? Épít egyet. Kívülről, mint egy fém raktárépület, belül csiszolt betonpadló, látható tetőszerkezet, hatalmas belmagasságok és sok-sok fény. Mint egy eredeti loftban… A földszinten szinte egybefolyik a nappali-étkező-konyha. A 12 m hosszú konyhapult egyenes vonalban fut végig a ház egyik [...]

Indusztriális iroda

Egy nonprofit cég, a The open planning project (Topp) irodáját rendezte be Christine Dalsass belsőépítész indusztriális stílusban. Drámai hatást akartak elérni a fogadó térrel, ezért ide egy vasúti kocsiból átalakított dohányzóasztal került, a recepciós pult egy átalakított acél íróasztal lett. A falon a Central Park növényzetét ábrázoló élő dekorációval találkozik a belépő. A tárgyalóteremben mixelték a természetes és [...]

Bútorok zöldséges rekeszekből

Bútorok, melyek sokoldalúak, színesek, és környezetbarátok! A brazil Mauricio Arruda José Collection bútorcsaládját a brazil piacok sokszínűsége inspirálta. A bútorok újrahasznosított anyagokból készültek: fa váz,  acél talpazat, és műanyag zöldséges rekeszek. A Lensvelt komódjainál masszív acélvázba csúsznak be a különböző méretű és színű műanyag ládák, melyeket mindenki a maga ízlése szerint rendezhet össze. A zöldségesrekesz-újrahasznosítás magyar példáját pedig [...]

100 $-os loft

100 dollár. Maximum ennyit fizetek egy-egy berendezési tárgyért ebben a loftban. A két szobatárs, Sarah és Hillary egy régi malomból átalakított loftba költöztek be 6 hónappal ezelőtt. A loft hangulata a XX. század közepének stílusát tükrözi: színek keveredése, körkörös formák és egy csipetnyi dán dizájn. A bútorokat és kiegészítőket ócskapiacokon, az Ebay-en és az Etsy-n szerezték be, melyek [...]

Zongoragyári loft kerekeszékesnek

Brod kerekesszékes, aki hosszú időn keresztül nem talált olyan ingatlant, amit akadálymentessé tudott volna átalakítani. Amikor meglátta ezt a régi zongoragyárat, azonnal beleszeretett. A kétszintes, teraszos ingatlanba saját találmányú liftet épített be, amelynek a működését itt láthatod. A loftjában keverednek az ipari elemek a luxus tárgyakkal, mint a kristálycsillár az ipari lámpaernyővel, piros gurulós szerelőkocsi és a szatén [...]

Elhagyott terek – fotógyűjtemény

Újabb, gondosan összeállított gyűjteményt találtam Thomas Jorion francia fotós honlapján. A világ számos pontján készített fotókat kies csarnokokról, elhagyott fodrászatról, bezárt éttermekről, düledező gyárépületekről. Érdemes végigböngészni a honlapot, csodaszép képek! Ha valakinek hasonló, magyar vonatkozású képei vannak, szívesen vesszük…

Ha szeretnénk egy régi ipari épületet…(7)

Budapest egyik ismert ipari övezetéből válogattam most eladó épületeket, mégpedig a Csepel Művek területéről. Hihetetlen patinája van ennek az 1892-ben Weiss Manfréd által alapított városrésznek, ahol 25 km saját úthálózatot, külön kikötőt, vasúti vágányokat találunk. Az épületek nagy része az 1800-as évek végi stílusban épült, vakolatlan téglafalazat, díszpárkányok és részletgazdagság jellemzi őket. Jogi szempontból most már rendezett viszonyok [...]

Loft ház autóvillamossági boltból

Vasúti sínek, kiégett épületek, foghíj telkek. A mostani tulajdonos – egy építész –  sokáig keresett olyan épületet ipari zónákban, mely egyszerre alkalmas lakóháznak és munkahelynek. Ez az épület 1947 óta autóvillamossági boltként üzemelt egészen 1992-ig, amikor a tulajdonos meghalt. A család bezárta a boltot, és azóta nem törődtek az épülettel. Az építész hónapokig nyomozta a leszármazottakat, és amikor [...]

Közpark a Duisburg-i acélöntöde helyén

Németországban, a Ruhr-vidéken Duisburgban egy hajdani vasöntöde helyén alakítottak ki egy közparkot. Az acélgyár 1985-ös bezására után  a hatalmas kohók, gépcsarnokok és egyéb építmények lebontása helyett az újrahasznosításban gondolkodtak a város vezetői. A park kialakítása több mint 15 évet vett igénybe, hiszen a természetnek időre volt szüksége, hogy visszahódíthassa a kormos gyárudavarokat. A régi ércbunkerekben játszóteret és [...]

Ha szeretnénk egy régi ipari épületet…(6)

Eladó vízimalom épületek Korábbi bejegyzésemben a mezőgazdasági épületek közül az eladó magyarországi magtárakat vettem sorra. A magtáraknál jobb állapotban vannak hazánkban a vízimalom épületek, többen felismerték egyedi romantikáját, és panzióként, családi házként üzemelnek. Összegyűjtöttem pár eladó malom épületet főleg Veszprém megyéből, de találtam egy Pest megyeit is, Pócsmegyeren. Áraik 25 millió forinttól kezdődnek, de ezek többnyire már felújított, [...]

Fogaskerekek gyűrűben

Mi az? Rozsadamentes acél, 6 mini fogaskerék, és forgatható. Nem, nem óra. Hanem GYŰRŰ. A Kinekt Design fejlesztésében alkotott Ben Hopson dizájner egy olyan gyűrűt, melynek felső peremét forgatva a dísz fogaskerekek forognak. Érdekes videó róla itt. Több méretben lehet rendelni, korlátozott példányban, és az ára is megfizethető.

Eklektikus loft LA-ben

Loft design Eklektikus loft Los Angeles Amikor belépünk ebbe a hatalmas loftba, eklektikus, kreatív tárgyak keveredésével találkozunk. A bal oldalon az óriási tükör, melyben egy régi, padlón álló neon “S” betű tükröződik vissza. A fejünk felett a korlátról egy régi gyógyszertár neve lóg be a térbe, “Cal Oaks”. A tér közepén látványos lila bársony kanapék, a falakon rengeteg kép és plakát, valamint régi [...]

Solymári kiállítás

Loft design Solymári kiállítás Pálinkás János festőművész megnyitó szövegéből: “Először Baracsi Katalin dizájner indusztriális művészetéről beszélnék és idézném a fent említett Bauhaus alapító Gropiust. „ Egy tárgyat- edényt, széket, házat – úgy kialakítani, hogy jól funkcionáljon, ahhoz először a lényegét kell megismernünk, mert célját tökéletesen kell betöltenie, vagyis praktikusnak kell lennie, tartósnak, olcsónak és szépnek.” Ezzel a Bauhaus megadta a modern iparművészet [...]

Rusztikus loft lakás robbanásbiztos lámpákkal

Loft design Rusztikus loft lakás Két évvel ezelőtt költöztek be egy benőtt vasúti sínekkel körülvett, egykori ruhagyárból kialakított loft lakásba a tulajdonosok, egy reklámszakember-szakács házaspár. A berendezéskor csak természetes anyagokat használtak (sok szobanövény, fém, fa és bőr), melyeket nagyon erőteljes ipari elemekkel kombináltak. Így kerültek a térbe a szénbányákból származó robbanásbiztos lámpák, melyeket ellenpontoznak az uruguai csillárok. Szintén ötletes, ipari elem a [...]

Aprópénzből járólap

Loft design Újrahasznosított recycled padló floor A padló burkolása szó szerint több ezer pennybe került… A New York-i Standard Grill-ben (Standard Hotel) valósították meg e különös padlót egyik kedvenc tervezőm, a Roman and Williams. Most vonták ki nálunk is az 1 és 2 forintosokat!

Indusztriális IKEA

Loft design Ikea industrial Igen-igen… Jól látjátok… Szemezgettem az egyik legpopulárisabb, tömegtermelésre szakosodott áruházlánc, az IKEA kínálatából. Melyek azok a bútorok, kiegészítők, amik stílusukban, formájukban beleillenek egy indusztruális térbe, Lehet szó mosogatóról, mely a nagykonyhai, ipari mosogatókra hajaz vagy egy fémszekrényről, mely az irodai kartotékszekrényekre emlékeztet, de beleillik a legegyszerűbb vonalú szobanövény is akárcsal egy tipográfiai kép is.

Az artKRAFT Solymáron

Loft Design December kiállítás KUD-Art Solymár Karácsony előtt Solymáron is meg lehet tekinteni az artKRAFT bútorokat és kiegészítőket az Elvarázsol-lak c. kiállításon. Ugyanis meghívást kaptam a december 12-16 között megrendezésre kerülő, számos más kreatív emberkével közösen tartandó tárlatra. A többi kreatív emberke: Aux Péter (faszobrok), Gulyás Barbara (fotó, grafika), Reményi Éva (ékszer), Somhegyi Viktória (festmény), Tallér Orsolya (rajz), Zsuffa András (szobrász), Zsuffa Péter [...]

Duplex loft egy régi pékségben

Loft design Duplex loft lakás Ed Roth, a Stencil 101 tulajdonosa egy régi pékséget alakított át magának lakássá. A hatalmas társasági térben (ahol a konyha, étkező, nappali található) az alapszínek visszafogottak, hogy minél jobban érvényesüljenek az egyedi, bolhapiacokról összegyűjtött darabok. A türkizkék étkezőasztal korábban egy kertészetben volt munkaasztal, most 6 db dizájnos bőrszékkel egészült ki. Szintén különleges szerzemény a konyha terében álló régi [...]

Lengyel Loft Hotel

Loft design Loft Hotel Andel's Hotel Lodz Idén nyáron nyílt meg Lengyelországban, Lodz-ban az Andel’s Hotel egy régi textilgyár átalakításával. A 4 csillagos szállodában 278 szoba és lakosztály várja a vendégeket. A felújítás során mindvégig tiszteletben tartották az épület eredetét, és ezt ötvözték egyedi, modern dizjájnnal. Aki arra jár, feltétlenül nézze meg!

Ha szeretnénk egy régi ipari épületet… (5)

Loft design Eladó régi gyár Goldberger Csodaszép eladó régi gyárépületre bukkantam a volt Goldberger gyár területén, a III. kerületben. Az 1790-es években épült, 450 m2-es területű, 3 szintes épületet a 90-es évek végén felújították. Tartozik hozzá egy 200 m2-es zárt udvar is. Hatalmas egylégterű helységek, műgyanta padló, gyönyörű, osztott ablakok. Lehet bérelni is, de ha lenne 85 millióm, nyomban megvenném…

Hogyan lesz konténerből medence?

Loft design Konténer újrahasznosítás medence Pingpong asztal, medence, szónoki emelvény, gördeszka pálya. Mi a közös bennük? Hogy konténerből vannak. Igen, olyan konténerekből, amelyeket rendelni lehet pl. törmelékeknek, lomoknak Gipsz Jakabtól. Az újrahasznosítás e remek pédájára bukkantam az Oliver Bishop-Young Design oldalán. És ha tovább boncolgatjuk, hogyan készítsünk a kertünkbe jövő nyáron a műanyag felfújható pancsoldák helyett egy igazán cool medencét, akkor pedig íme [...]

Lakás és műterem

Loft design Festő loft lakása 10 évvel ezelőtt vásárolta meg Emmet (aki festő) és Shannon (aki szobrász) ezt régi ipari területet. A kb. 520 m2-es loft egyik felében egylégterű konyha-nappali-étkező egységet találunk, a két hálószoba és a fürdőszoba pedig szeparált. Másik fele pedig a házaspár műtermét teszi ki. 20. századi design klasszikus darabok, retro fém bútorok alkotják a berendezés nagy részét. A [...]

Egyedi polcrendszer vízcsőből

Loft design Egyedi polcrendszer vízcsőből A The Brick House blogon találtam egy igen érdekes polcrendszer megoldást. A blog írója, Morgan részletes útmutatással szolgál, hogyan készített egyszerű vízcsőből és fenyő deszkákból egy igen látványos polcrendszert nappalijába. Érdemes végigböngészni a “hozzávalók” listát, és magunk is hozzáláthatunk. A blogot pedig naponta egyszer megnézni, mert nagyon kreatív és ötletes az írója!

Pusztuló ipari enteriőrök – fotógyűjtemény

Loft design Industrial interior Lee Saloutos Érdekes gyűjteményre bukkantam Lee Saloutos fotós honlapján. Pusztuló moziterem, elhagyott orvosi szobák, magukra hagyott üzemek, gyárak, csodálatosan megfotózva. Akár háttérképnek is! Érdemes megnézni a honlapot, ahol az enteriőr fotók mellett számos más tematikájú képet láthatunk.

Bauhaus kiállítás Szentendrén

Loft design Bauhaus kiállítás 2009. szeptember 30-ig látogatható Szentendrén az Erdész Gallériában egy nagyszabású vándorkiállítás, mely a Bauhaus iskola anyagát mutatja be. Festmények, grafikák, tervek, bútorok, melyek alapvetően meghatározták a XX. század építészetét, designkultúráját. A Weimarban, Dessauban és Berlinben működő Bauhaus iskola ismert művészei között számos magyar név is felbukkant: Moholy-Nagy László, Molnár Farkas, Breuer Marcel, Pap Gyula.

Ékszertervező loft műterme

Loft design Ékszertervező loft műterme Az ékszertervező Anna Sheffield egy Soho-beli loftban hozta létre műtermét és kiállítótermét. Az utókor számára megmentett túlméretes bútorokkal rendezte be a teret, antik acél és réz szerelvényeket is használt (pl. a konyha régi hentesbolti számlálója), és régi fa ajtók deszkáiból készült a konyha.

Kelet-Magyarország ipari roncsai

Loft design Kelet-Magyarország régi gyárépületei Nemrég fedeztem fel a www.muemlekem.hu oldalt, melyen Magyarország védelem alatt álló épületei találhatóak. Ezek közül válogattam ki négy pusztuló ipari épületet Miskolc és Ózd környékéről, azaz a „Rozsdaháromszögből”. Csavargyár Miskolcon: Nagyon rossz állapotban lévő komplexum, az ablakok sok helyen hiányoznak, az üvegszilánkoktól még megközelíteni is nehéz. A környezete nagyon lepusztult, több éve nem használt romos épületek veszik körül. Fúvógépház [...]

Panorámás loftlakás régi tésztagyárból

Loft design Régi tészta gyárból loft Franciaországban, Marseille-ben alakított ki magának egy fiatal pár egy panorámás loft lakást egy régi tészta gyár épületében. Szálcsiszolt acélból készült, ipari jellegű konyha, simított beton padló, régi ládák a teraszon, eredeti nyílászárók és beton lépcső. Ezeket az indusztrális jegyeket tompítják a nappali és a háló textiljei, szőnyegei. Hatalmas terasszal rendelkezik, melyről nappal és éjszaka is csodás látványt [...]

Ezt érdemes elolvasnod… (2)

Loft design Converted spaces Nem minden otthon épül lakóháznak. Átváltozó épületek: gyárak, istállók, malmok, üzemek alakulnak otthont adó házakká. A könyv bepillantást nyújt a világ minden tájáról összegyűjtött épületekbe. Hogyan alakíthatók át egy régi víztorony szintjei lakásokká, hogyan rendezhető be egy régi mezőgazdasági üzem.  A három nyelvű könyv minden loft-rajongó számára kötelező olvasmány! A könyvet Magyarországon a Vince Kiadó forgalmazza, a [...]

Ha szeretnénk egy régi ipari épületet… (4)

Loft design Eladó régi gyár Váci út Hatalmas, 3 szintes eladó régi ipari épületet találtam Budapesten, a Váci úton. Földszint 260 + 140 m2 és 3,8 m belmagasságú, emelet pedig 12 m belmagassággal 400 m2, és rajta egy 100 m2-es galéria. Nem olcsó (98 millió), de az emelet külön is megvehető, és teljes közművesített. Nagyon stílusos a gyárkéménnyel, a téglaborítással, és a nagy, osztott [...]

Álom loft Los Angelesben

Loft design Los Angeles loft lakás Melissa McClure ékszertervező LA-ben megvalósította azt a loftot, amiről mi csak álmodunk. Korábban egy építészé volt az ingatlan, aki a fém lépcsőket is beépítette, ez volt a tervezőirodája, és otthona egyaránt. Most Melissa bemutatóterme és lakása egyben. A nappaliban igazi loft-kellékek, működő Coca-Cola automata, és a dekorációs fénytábla is világít. A bemutatóteremben régi, sokfiókos szekrény áll az apróságoknak, és [...]

Loft Home Hotel

Loft design Home Hotel Argentinában, Buenos Airesben egy házaspár hozta létre a mára kultikussá vált Home Hotelt a 2000-es években egy művészeti negyedben. Olyan hotelt építettek, ami mindenki számára kényelmes, de luxus körülményeket nyújt. Pár évre rá megvették a mellette fekvő ingatlant is, ahol loftokat alakítottak ki. Ezeket a 120 m2-es, saját terasszal rendelkező loftokat min. 5 napra lehet bérleni. Retro [...]

Építészek üzem-lakása

Loft design Építészek loft lakása Julie Torres Moskovitz építész férjével nemrég újította fel a korábban üzemként működő loftot. Sok részletet eredeti állapotban hagytak meg, úgy mint a téglafalakat és a fa oszlopokat. A padlódeszkákat világosszürkére festették, ezáltal légiessé vált a tér. A nappaliban antik szőnyegek, Amish hintaszék, Julia nagymamájától származó zöld szekrényke, egy Richard Gluckman dizájn-asztal. A művészeti alkotások főlege Julia apjának a művei, [...]

Tom Dixon & Industrial

Loft design Tom Dixon industrial Tom Dixon 2009-es bútorokból és világítótestekből álló sorozata határozottan ipari jelleget öltött: legyen szó akár bútorról, akár világítótestekről, szinte azt mondhatjuk, régi gyárépületek hangulata érződik rajtuk. Némelyik tárgy esetében jól látható, hogy Dixon teret engedett hegesztői ismereteinek. Az 1959-ben, Tunéziában született, majd Londonban nevelkedett, ma már világhírű formatervező igazi autodidakta, azaz  formatervezést soha nem tanult, egyetlen szakmai [...]

Ha szeretnénk egy régi ipari épületet… (3)

Loft design Eladó loft Olcsón lehet hozzájutni a Népstadionnal szemben, az Utász utcában lévő régi raktárhelységhez. Egy társasház kertjében található, 89 m2, de a tetőtere is beépíthető. 9,9 millióra tartják az ingatlanosok. Hatalmas tér, de mindenképppen felújítandó. Át lehet nyilvánítani lakóingatlanná, de ebben az esetben számolni kell a parkolóhely-megváltással, mely több millió forint. Én is megnéztem, de számomra túl zajos…

Egy művész loftja Brooklynban

Loft design Egy művész loftja Brooklynban Egy művész álmát, egy óriási loftlakást valósított meg Brooklynban a Ochs Design. Nincsenek falak a térben, és nyers ipari felületek biztosítják a kontrasztos hátteret a művészetnek, pl. sok helyen meghagyták az aszfaltot a padlón. A műterem-rész munkaasztala pedig régi kő és fa maradékból készült. Az ágy is a hatalmas nyitott térben fekszik egy megemelt fadobogón, baldahinnal körülvéve. A tágas, [...]

Ha szeretnénk egy régi ipari épületet…(2)

Loft Design Eladó régi magtár Csór Eladó magtárak Nagyon sok olyan régi ipari, mezőgazdasági épület van Magyarországon, mely évtizedek óta áll elhagyatottan, holott igazán stílusos lakásokat lehetne bennük kialakítani. Ilyenek a magtárak, melyek nagy alapterületükkel, belmagasságukkal, látszó gerendázatukkal kifejezetten alkalmassak lennének lakásoknak, loftoknak, műtermeknek. Összegyűjtöttem néhány eladó magtárat az ország egész területéről. Vannak köztük szépen felújítottak, de lepusztult állapotúak is. Eladási áraik tág határok [...]

Ezt érdemes elolvasnod… (1)

Loft design New York Style könyv Felhőkarcolók között Ez az izgalmas, stílusos könyv három részből áll: Az első részben gyönyörű archív képek a Nagy Almáról a virágzó XX. században. A könyv második része igazi New York-i lakásokat mutat be kívül-belül. Luxus, ipari loftok, vicces lakások teljes oldalas és sokszínű fotókkal. A harmadik részben pedig az egyes lakások különleges, magával ragadó részleteit emeli ki nagyméretű fotókkal, [...]

Kelet-Németország ipari roncsai

Loft bútor Régi német gyár Az XIX század végén, a XX. század elején a gyárak építésekor nagy hangsúlyt kaptak a épültek külső megjelenése, hogy az építtető céget népszerűsítse. Mindenki másnál ötletesebbnek és eredetinek a német építettők bizonyultak. Kelet-Németországban az ipar minden területén építettek üzemeket, gyárakat,  így rendkívül sok építésztei forma jött létre. Németország újraegyesítése gazdasági válságot, a lakosság elvándorlását hozta magával, és számos [...]

Loftlakás New Yorkban

Loft design Loftlakás New Yorkban A New York-i Kínai negyedben, egy 19. századi ipari épületben rendezte be loftját egy építész házaspár, Solveig Fernlund és Neil Logan. Eklektikus művészi gyűjteményüket, – mely a 20. század közepi tárgyakból áll – igazi design bútorokkal ötvözik, mint Jean Prouvé és Alvar Aalto gyöngyszemei. Minden a tágasságnak van alárendelve, a szürkére festett, fénylő padló, a kevés és alacsony bútor. Ez [...]

Vaslemezből indusztriális kandalló

Loft design Indusztriális kandalló Jessica Lynch nemrég elkészült háza mellett (Washington államban), az erdőben közelében talált egy régi ferde vaslemezt, mely láthatólag már több éve  állt ott elhagyottan. Jessica úgy döntött, hogy kitalálja, hogyan lehetne ezt bevinni az otthonába. Eredeti felületével (persze egy nagytakarítás után) és egy kis szabás-vágással egy ipari stílusú kandalló lett belőle, melyet festményként övez a [...]

Ha szeretnénk egy régi ipari épületet…(1)

Loft design Eladó régi raktár Nemrég találtam az eladó ingatlanok között, hogy Budán a XXII. kerület műemlék védett utcájában, a Sörház utcában eladó egy régi raktár hatalmas telekkel. Ha valakinek nagyon sok pénze van, a paraméterek: A raktár 1920-ban épült, 2 szntes szintenként 480 m2-es, nagy belmagasságú épület, ahol a felső szint az udvarról is megközelíthető. Adnak hozzá egy 160 m2-es villaszerű ingatlant, [...]

Hotel az újrahasznosítás jegyében

Loft design Ace Hotel Az  Ace Hotel egy HIP hotel hálózat Amerikában. Szobáikban, közösségi tereikben jó ízléssel keverik az új és használt bútorokat, kiegészítőket. Retro szekrények, indusztriális asztalok, régi vasládák, bontott deszkákból ágyvégek. A portlandi pool részre pedig beállítottak egy retró lakókocsit dekorációnak. Stílus kevés pénzből! Magyarországon is jó néhány középszerű szállás példát vehetne róluk!

Erőmű-konyha, azaz hogyan készítsünk stílusos konyhabútort egy loftba?

Loft bútor Konyha A Myloftstory írója készítette el loftjába ezt az egyedi konyhabútort. Az ötletadó a pincében talált nagyipari szekrény volt, melynek ajtajait használta fel dekorációnak. Ezekre csavarozták fel a régi ipari kapcsolókat, műszereket és táblákat. Moduláris elemeket vásárolt, és egy egyedileg gyártatott, saválló munkalap alá szerelte fel őket. A pult alá került egy kis hűtőszekrény is, és a munkalapon [...]

Londoni loft lakás

Loft design Londoni loftlakás Egyik kedvencem a Beach Studios által komponált loftlakás. London szívében található, egy átalakított régi gyárban, tulajdonosa pedig egy elismert lakberendező. Csodálatos acél tolóajtók, és polírozott betonpadló.

A századeleji magyar ipar egyik legszebb gyárépülete

Loftdesign Régi ipari épület Dreher sörgyár Polgári Serfőző Rt. 1894-ben felépített gyára Budapesten, a X. ker. Maglódi úton. Az épületeket (üzem főzőházzal, malátaszárítóval és irodák) 1992-ig használták, addig főztek itt sört. A képek Agent_bauer oldalán találhatóak meg eredeti, nagyobb méretben.