A természet lenyomatai kerámiába álmodva – Venczeli Viola portréja

Hogyan kezdtél el kerámiával foglalkozni? Mi vagy ki indított el a pályán?

Gyermekkoromban is érdekelt az agyag. Komolyabban a középiskolában kezdem el kerámiával foglalkozni. Főiskolán is ezt a szakot választottam, hisz mindig a térbeli formák vonzottak igazán.

Hogyan találtál rá a saját kifejezésmódodra?

A természetes anyagok és formák foglalkoztatnak, ezekkel szeretek kísérletezni. Tárgyaimat főleg korongozott technikával készítem el, melyekre magam keverem a mázakat. Figyelmem leginkább – természetességük miatt – a hamumázak irányába terelődött.

Sok féle fa-hamuból hoztam létre mázat, különböző égetési technikákkal  kísérletezem, amíg a tárgyak végleges formáját kitalálom. A keramikus sosem lehet biztos az eredményben, mert a tárgyakról csak akkor tudjuk meg, hogy milyenek, ha már lezajlott az égetés. Előtte csak sejteni lehet az eredményt.

Alapvető eljárási technikának végül a szalmával való mázolvasztást választottam, mivel szép színeket lehet vele elérni. Főleg akkor érvényesülnek a mázak, ha a tárgyon strukturált felületeket, barázdákat, bemetszéseket, esztergált részeket képezünk.

Hogyan dolgozol? Egy lendülettel vagy sokáig kísérletezve, egyedül vagy csapatban?

Műhelyem a MÜSZI-ben található, ahol a főiskolai csoporttársaimmal, Szoboszlay Lucával és Smid Dáviddal bérelünk műhelyt. Vannak közös munkáink, és van, amikor külön dolgozunk. Hárman alapítottuk a Kaolin Műveket, hogy felhívjuk a figyelmet a kézzel készített, egyedi kerámia tárgyak szépségére.  Novembertől épp együtt tervezünk a Nagytétényi Kastély számára egyedi karácsonyfadíszeket. Szép kihívás, hogy saját képünkre alakíthatjuk az ünnepet.

Milyen kerámiákat ajánlanál ipari stílusú térbe, loft lakásba?

Ipari stílushoz éppen ellentétes stílusú kerámiát képzelek el: kézzel készített, egyedi darabokat, amelyek ellenpontozzák az ipari keménységet. Ezekben a karakteres terekben jól mutatnak a néhány darabból álló, markánsabb, sötétebb tárgyak is. Olyanok, amelyek a mindennapokban és különleges alkalmakkor egyaránt használhatók.

Venczeli Viola kerámiái már kaphatók az artKRAFT-nál.